| |
| Szerző |
Üzenet |
|
| Nathalia Reagan |
 Elküldve: 2007.5.2. 12:14 |
 |
|
Alfanőstény
Csatlakozott: 2007.04.30. Hétfő 12:41
Hozzászólások: 94
Tartózkodási hely: Danse Macabre Night Club
|
| Ide kérünk minden előtörténetet /hogy került a városba, múltja, jelenje, céljai a karakternek/, mely előfeltétele a csoportba kerülésnek. Kérnénk mindenkit, hogy igényes írásokat publikáljon, hiszen, annál gyorsabban/könnyebben taggá válhattok majd. Tisztelettel, és köszönettel: a Vezetőség. |
|
|
| Vissza az elejére |
  
|
| Eliana Montale |
| Elküldve: 2007.5.12. 15:28 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.05.06. Vasárnap 16:49
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen város
|
Hideg őszi este volt... Hűs szellő zavarta fel az Angelheart előtti útra üllepedett port, a színes falevelek lassú táncukat lejtették a levegőben. Némelyek hosszú útra kéltek, a sápatag Hold felé, másokat ridegen csapott vissza a szél az aszfaltra. Ugyanilyen hidegen rántotta vissza a kihalt folyosón toporgó férfit a valóságba egy fájdalmas női sikoly. Féltő tekintete az előle elzárt ajtóra villant, de nem tehetett semmit....most nem. Nem ért ide időben, hát nem segíthetett. Cipőinek halk ütemes kopogása törte meg a folyosóra telepedő kisérteties, baljós csendet. Hosszú percek teltek el, a várakozás éveknek tűnő pillanatai, mire felhangzott a várva várt gyermeksírás. Nem sokkal később nyikordult az egyik kórterem ajtaja, ám hangját elnyomta az apa szívének dobogása. Szemei meglepettségtől kerekedtek hatalmasra. A takaró alatt holtsápadt felesége feküdt, kezében egy apró, izgő-mozgó, nyöszörgő valamit tartott mely ki sem látszott a vastag pólyahegyekből. Közelebb lépett, s pillantásában az apai büszkeség könnyei csillantak meg...
5 nappal később...
Lassan csordult le az apró csepp az idő vasfoga által felrajzolt szarkalábakon, végig a méretes orr mellett, keresztül a pengevékony ajkakon, mígnem elszakadva a karakteres álltól a zöldellő pázsiton landolt. Az üresnek tűnő tekintetben immár nem a büszkeség okozta meghatottság csillant. A pillantás messzire révedt, ám nem mérhető távolságba, hanem az idő megfoghatatlan távolába, az emlékek földjére. Hát elment... Pont most... A remegő kezekből hófehér rózsa hullt a sötétbarna koporsóra, majd a talpig feketébe öltözött, negyvenes éveiben járó férfi a rá várakozó taxi felé vette az irányt. Nem volt itt több maradása, a könnyek ugyan már nem rejthetőek el, de a zokogás nem tartozik másra. Sem a papra, sem a családra... Ő pedig már nem bírta tovább...
Napjainkban...[21 évvel később]
Egy kicsiny, határozottan nőies autó halk motorhangja erősödik fel, majd hal el az egyik panelház hátsó parkolójában. Az ajtócsapódást két koppanás, majd ismét csapódás követi, ahogy a magas sarkú cipőkben lépdelő huszasévei környékén járó nő a bejárathoz indul. Halkan nyikordul a lépcsőház ajtaja, majd kattan a zár, s a sarkak ütemes koppanása okozta dallam immár a néma folyosó csendjét töri aprócska darabokra. A törékeny jövevény hosszasan babrál az egyik harmadik emeleti lakás ajtaját nyitó kulccsal, majd törekvéseinek sikereként belépést nyer az előszobába. Az izlésesen, szolidan berendezett nappalit még jócskán beragyogta a lemenő nap vöröses fénye. A fiatal nő valószínűleg most érhetett haza, ám egyáltalán nem tűnt fáradtnak. Valóban....hisz nem dolgozni volt egész nap, hanem épp csak az egyetemre ugrott be, egy iratért, s a mappát lehajítva, már indul is vissza az ajtó felé. Még csak most kezdődik a munkaidő...
Ám mielőtt bárki bármi rosszra gondolna, a nő nem prostituált és nem is táncosnő valamelyik férfiak által kedvelt fogadóban... Egy éjszakai szórakozóhelyen dolgozik...pultosként. Kell a pénz, hogy el tudja tartani magát a tanulás mellett. Idős, külföldön, rokonoknál élő édesapja amiben tudja, támogatja, ám mindenre neki sem futja...
//Tádám! Módosítva lett...márcsak mnukahely kell a nőszemélynek...  // |
A hozzászólás legutóbb Eliana Montale által 2007.5.14. 18:09-kor lett szerkesztve, összesen 1 alkalommal. |
|
| Vissza az elejére |
|
| Lara Corvin |
| Elküldve: 2007.5.13. 11:48 |
|
|
Esetlen
Csatlakozott: 2007.05.02. Szerda 13:23
Hozzászólások: 6
Tartózkodási hely: Diamond Hills / Lara villája
|
| Egy középosztálybeli kedves családban nőttem fel olaszországban, jók voltak hozzám, felneveltek, jónevű iskolákba járattak, ennekellenére már kiskoromban rájöttem. Én nem tartozom közéjük. A ”szüleim” és az ”öcsém” mind szőkék voltak kék szemmel én meg fekete hajú és zöld szemű, és ez csak egy furcsaság volt a sok közül, de engem sosem zavartak ezek a dolgok. Ha néhanapján mégis rákérdeztem, a szüleim nem válaszoltak, vagy elterelték a szót. Az egyetem befejezése után végre megtört a jég. Egy beszélgetés keretében a szüleim elmondták hogy talán ideje megtudnom: örökbefogadott gyerek vagyok, az igazi szüleim valami ügyvédi iroda tulajdonosai és ezen kívül milliomosok én pedig a nemrég megesett elhalálozásuk miatt… nos én vagyok az egyetlen örökösük. Pár nappal ezen beszélgetés után egy feketeruhás ember érkezett engem keresve. Kiderült hogy a férfi egy ügyvédi irodának dolgozik és az igazi szüleim közeli barátja volt. Elmesélte hogy a szüleim sokszor próbáltak megkeresni, hogy ők alapították azt az ügyvédi irodát ahol ő is dolgozik és most a sajnálatos haláluk után én öröklöm mindezt és a vagyonukat. Ezenkívül mesélt még a szüleimről hogy milyenek voltak, mivel foglalkoztak. Kiderült hogy apám ügyvéd volt és vállalkozó, anyám pedig egy titkárnő és azért adtak örökbe mert úgy gondolták hogy túl fiatalok még a gyerekneveléshez. Mindezek után alá kellett írnom pár papírt aztán a férfi el is ment. Egyik napról a másikra árva lettem. Elköltöztem a nevelőszüleimtől és megpróbáltam továbbvinni igazi szüleim vállalkozását, ami eleinte jól ment mivel az egyetemen ügyvédnek tanultam de később egyre nehezebbé vált a munka. Nem került sok időbe mire rájöttem, ezt én így nem tudom folytatni az akkori helyzetet súlyosbította az is hogy sok alkalmazott felmondott. Végül egyedül maradtam. A nevelőszüleimmel megromlott a kapcsolatom, őket már csak a pénzem érdekelte. Egy nyugodt helyet kerestem ahol végre semmi mással nem törődve élhetek, és így találtam rá Dracenre. A városban vettem egy villát és remélhetőleg sikerül majd beilleszkednem… |
A hozzászólás legutóbb Lara Corvin által 2007.5.17. 16:08-kor lett szerkesztve, összesen 2 alkalommal. |
|
| Vissza az elejére |
|
| Nathalia Reagan |
| Elküldve: 2007.5.13. 13:43 |
|
|
Alfanőstény
Csatlakozott: 2007.04.30. Hétfő 12:41
Hozzászólások: 94
Tartózkodási hely: Danse Macabre Night Club
|
Íme, itt egy olyan előtörténet, amely talán példát tud mutatni arra, hogy mi a minimum követelmény, amit jó lenne egy kicsit betartani.
Mit is mondhatnék életem eddigi történetéről? Soha nem voltam olyan különleges, mint amilyennek az emberek első ránézésre gondolnák. Ebből látszik, hogy az ember külseje alapján nagyon súlyos csapdákba eshet az ember. Épp az a célom, hogy ettől mindenkit megóvjak magammal kapcsolatban.
Egy középosztálybeli házaspár első gyermekeként láttam meg a nap világot. A szüleim Richard névre kereszteltek. Akkor még kettejük közt is minden rendben volt. Aztán néhány évvel később követett az öcsém, de ő már nem találkozhatott édesapánkkal, csak hetente egyszer, akkor is felügyelet mellett. Igen, a szüleink elváltak. Idővel teljesen megszakadt vele a kapcsolatunk, édesanyánk egyedül nevelt fel minket. A mai napig mélyen tisztelem érte, még ha néha kiüldöz is a világból a viselkedésével. Én eljöttem otthonról, de az öcsém még mellette maradt.
Nagyon izgága kölyök voltam: minden lehetséges sportot kipróbáltam, rengeteg mozgásra volt szükségem. Az öcsémet mindig elcibáltam a közeli hegyekbe. Vonzott a természet világ életemben. A mai napig órákat el tudnék tölteni egy tisztáson heverészve, hallgatni a csendet, megszabadulva a város mocskaitól. Sajnos a lehetőségeim egyre korlátoltabbak. Ahogy idősödtem, több dolog is érdekelni kezdett ezen a kiismerhetetlen bolygón. Természetszeretetem továbbra is megmaradt, de kamaszkorom küszöbétől már tudományos szemlélettel csodáltam mindent. Peregtek az évek, s lám: döntenem kellett a jövőmmel kapcsolatban. Minden fizikai adottságom megvolt hozzá, hogy valamely sportág felé tekintsek komolyabban, bár tudtam, hogy valószínűleg ez nem fedezné kellően a megélhetésem. Az igazat megvallva, nem kellett volna ennyire szívbajosnak lennem az ügyben, mert ha nincs rendes munkám, anyám úgy is támogatott volna. Megtette volna, mert megtehette. De én voltam olyan makacs és céltudatos, hogy a saját lábamra akartam állni, így a tanári hivatás mellett döntöttem. Biológia-testnevelés szak. Hát igen, ez is egy módja, hogy összekössük a kellemest a hasznossal. Meg is szereztem a diplomát. Nem volt könnyű. Akkor jöttem rá, hogy a magánélet mennyire be tud kavarni a tanulásba. Az öcsém rossz társaságba keveredett, és mint jó testvér, ki kellett rángassam a zűrből. Emellett ott van még az a bizarr dolog, amit az emberek szerelemnek neveznek. Nem találtam társra. Lány mindig volt, de ahogy pörgött az életem, ráeszméltem, hogy nekem többre van szükségem. Társra vágytam, olyanra, aki nem csak azért van mellettem, mert Richard Zeeman mellett népszerű lehet, vagy, mert a külsőm fogta meg. Szomorú hír: nem találtam meg. Még most sem.
Megvolt a diploma, örültem is nagyon. Nem csak én, anyu is. Mikor hazamentem hozzá, mosolyogva álltam a küszöbön, mikor ajtót nyitott, és felé nyújtottam a bizonyítványt. A szeme hirtelen megtelt könnyel és a nyakamba ugrott. Azon a délutánon éreztem, hogy megérte. Hogy jó utat választottam.
Nem telt sok időbe és máris állást kaptam. Azt hiszem, nagyon bírtak a kiskölykök, fájt is a szívem, hogy ott kellett hagynom őket. Idejöttem Dracenbe. Hogy miért? Él itt néhány barátom, akik szívesen látnának. Meg aztán, fiatalság, kalandvágy. Ki tudja, lehet, hogy itt lelek majd arra a bizonyosra, ami eddig hiányzott az életemből? Elképzelhető. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Manu Carter |
| Elküldve: 2007.5.13. 16:40 |
|
|
Feleszmélt
Csatlakozott: 2007.04.30. Hétfő 19:11
Hozzászólások: 6
Tartózkodási hely: Dracen
|
Tokyo, Japan
*Egy középkorú férfi szemléli Tokió fényeit irodája ablakából. Enyhén hátra dől bőr foteljében és úgy figyeli a távolban felszálló repülőt. Kopogás hallatszik az ajtón kívülről.
- Szabad.
- Oyabun!
- Igen Shinji?
- Akadt egy kis problémánk.
- Mégpedig?
- Kodamát megölték. Kobe-ba tartott amikor útközben a gurentek megtámadták. Yiochi San Fransiscoban intézkedik.
- Az ausztrál?
- Itt van a hotelben. Küldjük el?
- Ma este induljon Kobe-ba. Tájékoztasd minden részletről.
- Értettem oyabun.
*Ezzel a fiatal rövidhajú férfi elhagyta a szobát, míg oyabunja elmélyülten figyelte tovább a várost. Még aznap este egy fekete autó hagyta el az irodaház parkolóját.*
Két nap múlva
*Tokagawa Ono a Ryko Yamaneko cég elnöke elégedetten dőlt hátra bőrfoteljében. Kezében a reggeli újsággal aminek címoldalán ez állt: Tragédia Kobe-ban, robban(t)ás a Kurosaba Üzletközpontban. Shinji ledobta az újságot íróasztalára és felállt foteljéből. Ismét kopogtak az ajtón. Shinji lépett be rajta. Még mielőtt köszönthette volna oyabunját Tokagawa megveregette a vállát.*
- Szép munka volt kobun. Ezt az ausztrál csinálta? *- és ujjával az újság felé mutatott.*
- Igen oyabun. Ő volt. Manu Carter.
- Carter... lesz egy feladatom a számára. Shinji! Meséltem már neked Európáról ugye? Említettem hogy hamarosan új irodánk lesz Olaszországban?
- Igen oyabun.
- Szeretném ha te intéznéd az ottani ügyeinket Shinji. Vidd magaddal az ausztrált is. Indulj el ma. Leendő embereid már ott várnak rád, Dracenben.
- Értettem oyabun.
Dracen, Olaszország
2 nappal később
*Fekete autó érkezett meg az irodaház parkolójába. Shinji Furuya szállt ki belőle napszemüvegben és öltönyben. A másik oldalról egy fiatal férfi szállt ki. Rajta is napszemüveg volt de ő piros pólót és farmert viselt. Körülnézett a késő délutáni órában és mély levegőt vett. Mindketten elindultak a bejárat felé ahol már két távol-keleti férfi várta őket. Shinji intett nekik és ők ajtót nyitottak az érkezőknek. Beszálltak a lifte ami a legfelső emeletre vitte őket. Végig mentek egy folyosón aminek a végén egy üvegajtó állt. Mellette a falon tisztán olvashatóan Shinji Furuya. Alatta japán betűkkel is. Beléptek a szobában és megálltak az ablak előtt.*
- Carter. Az oyabun személyesen téged jelölt ki a draceni üzlete megszilárdítására. Első feladatunkra már ma sor kerül. Kivettünk a részedre egy szobát a hotelben. Este keresni foglak.
*A napszemüveges férfi elégedett mosollyal nyugtázta az elmondottakat és kifelé indult az irodából.*
- Még valami. Az oyabun gratulál a kobe-i akciódhoz. Vár rád még valami a parkolóházban. Az őrök majd megmutatják. Tekintsd ezt előlegnek.
*Manu kilépett az irodából és toronyház melletti parkolóház felé vette az irányt. Szép lassan besétált és eltűnt a benti árnyékok rengetegében. Néhány perc múlva hangos zúgás közepette kirontott a parkolóházból egy narancssárga motorral. A lenyugvó nap sugarait még élénken visszaverte a fényes festés és a bukósisakja. Felbőgette a motort és elillant a belváros szíve felé vezető főúton.* |
A hozzászólás legutóbb Manu Carter által 2007.5.15. 17:58-kor lett szerkesztve, összesen 1 alkalommal. |
|
| Vissza az elejére |
|
| Clarissa Morgan |
| Elküldve: 2007.5.13. 19:43 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.04.30. Hétfő 23:17
Hozzászólások: 1
|
*Clarissa Morgan ... hmmm .. ismerősen hathat ez a név embereknek, mert James Morgan híres újságíró lánya. Érdekes családba születtet ez a lányzó. Anyja hamar meghalt és egyedül nevelte fel őt és bátyját James. Mindig is vad és makacs teremtés volt. Könnyen tanult, de sokat zülött is a bátyja társaságában. Mikor elérte azt a kort, hogy önálló élete legyen és megházasodjon hirtelen minden összeomlott. Kiderült apja és bátyja belefolyt valamiféle maffia ügybe és vadásztak rájuk. A lány barátjához a fiatal rendörhöz Maxhez fordult. A fiú megpróbált segíteni neki, de egyik napról a másikra eltünt. A maffia elkapta. Ezek után a lány összeomlott és apja rejtekhelyére ment. Sajnos nem vette észre, hogy követik így maga vezette a maffiát apjához. Mindenkit megöltek , Maxet is a lányt az erdőben menekülés közben kapták el és ütötték le.
Itt Dracen városában tért magához és semmire sem emlékszik múltjából ... de kitudja meddig. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Jet Breel |
| Elküldve: 2007.5.18. 1:02 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.05.14. Hétfő 20:06
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Óváros.
|
* Jet egy kisvárosban született. Távol a fertőtől, a gonoszságtól.
Szülei mindig figyeltek,hogy szeretetre méltóvá és istennek tetszővé neveljék gyermeküket.Mivel nem ő volt az egyetlen,ezért ez nem ment zökkenőmentesen. Nem volt nagyon lusta, de szorgalmasnak se mondható.
Teltek múltak az évek,de a gyermeket csak megferőzte a rossz. Padokat rongált, verekedett, húzgálta a lányok haját. Nem mondhatni túl jó fiúnak.
A tanulásra szánt energia egyrészét harcművészetre fordította. Nem volt rossz, de akadtak nála jobbak.
Egyszer felidegesítették, nem szerette hogy ha rajta gúnyolódnak.
És nekiment egy nála kétszer szélesebb alaknak, a srácnak nem sok esélye volt. Jet háromszor rugta térden, az össze esett. Ekkor ketten lefogták,hogy ne okozzon nagyobb bajt. Amint lehetett, a vezetőség ki is rúgta tettéért.
Onnantól fogva maga edzett. Ekkortájt töltötte be 16. életévét. Úgy döntött eltűnik.Egy Darabig kereste is őt a rendőrség.de pár hónap alatt letettek róla. Ez idő alatt hol a csatornákat,hol a sikátorokat járta. Vagy épp erdőben éjjjszakázott.Nem sok falat jutott neki. Vagy 300 km távolságban telepedett le otthonától. Egy új város. Túl nagy volt ahhoz hogy csak úgy megtalálják a tömegben. Mivel nem tudott dolgozni és nem volt hol aludnia sokat lőgott a nagyobb tereken. Rengeteg érdekes emberrel találkozot és ismerkedett meg. A végén bekerült egy bandába. Onnantól új családja lett. A banda vezérte Stuki, becenevét a fegyvermániája miatt kapta. Olyan 180 cm magas Rövid szöke hajú srác volt. Szeme zöld Arcáról csak úgy áradt az önbizalom és a fenyegetés. Jobb volt nem újat húzni vele. Egyszer nézeteltérésünk támadt és jól helyben hagyott. Na attól a naptól kezdve növeltem az edzés számot. Stuji csaja Gina, egy punk csaj volt félig felnyírt fejű. De a látszat ellenére nagyon kedves volt. Egyszer kilestem mikor egy kemény koncert pogó menete után egymásnak estek egy bokorban. Sötét volt a de a hangok magáért beszéltek. Nem törödtek se velünk se a többi koncert látogatókkal. Hát én is kerestem valaki. Még a bandához tartoztak Kody, Viti,Timon,Vodka.Őket nem tartottam tól fontosnak,de azért elvoltam velük. Együtt lógtak egész nap. Nem egy alkalommal lógtak be koncertekre. Jet az évek során egyre ügyesebben lopott, ezt a képességét is felhasználta a banda javára. Rengeteget edzett a téren ebből is keressett valamennyi pénzt.
Koncerten rengeteg lánynak okozott örömteli perceket órákat. Végül a bandában kötött hosszabb kapcsolatot. Persze elötte minden lányt kipróbált. Elérte a számára ideálisnak tartott fizikumot és ügyességet.
Közben elérte a 17. életévét is. Ekkor egy kocsmai verekedsen megölt egy cigányt. Még aznap elmenekült hátrahagyva a bandát.
Valahogy ebbe a városba keveredett. Maga se tudja hogyan. Itt telepedett meg...
Jelenlegi kinézete. Egy 14 soros shelly's ranger bakancs. egy fekete-fehér-szürke terepmintás nadrág és egy fekete poló fehér koponyával a mellkasán...Haja barna akár csak a szeme.175cm magas, sportos alkatú és fürge... |
A hozzászólás legutóbb Jet Breel által 2007.7.25. 21:47-kor lett szerkesztve, összesen 1 alkalommal. |
|
| Vissza az elejére |
|
| Joshua Carson |
| Elküldve: 2007.5.18. 21:29 |
|
|
Feleszmélt
Csatlakozott: 2007.04.30. Hétfő 22:45
Hozzászólások: 12
Tartózkodási hely: Dracen
|
~Nah, már megint itt tartunk... Az örök kérdés, amit mindenki feltesz, pedig rohadtul senkit se érdekel... Még hogy ki vagyok?! Jó poén... ha én azt tudnám... Azt gondolod hülye vagyok?! Tedd csak fel magadnak a kérdést! Gondolom rögtön jön a válasz, hogy Kovács Béla, 17 éves, kőműves-segéd itt születtél ilyen vagy olyan családban és van x ember, akiket haverodnak mondasz. Vagy valami hasonló. És nem, drága Barátom, nem én vagyok a hülye, hanem te, ha ennyivel megelégszel. Ha meg tényleg csak ennyi vagy, akkor őszintén tudlak sajnálni. Most, ezek után, gondolom elvárnád, hogy feltárjam az Emberiség, az Élet, netalántán a Világmindenség mibenlétét, vagy legalább az emberi lelkek bonyolult gráfjában elfoglalt helyemet. Hát nem, csalódnod kell. Egy embert csakis az utókor fog tudni megítélni, már ha egyáltalán érdemesnek tartják arra, hogy foglalkozzanak vele, amire, valljuk be szegény Kovács Béla barátunk esetében nem sok esély van. És hogy miért gondolom, hogy majd pont rám fognak emlékezni? Én nem gondolom. Sőt, nem is akarom, hogy egy olyan társadalom beszéljen ki halálom után, akinek a nagy részét gyökérnek tartok.
Ne sürgess, kérlek! mindjárt elkezdem a mesémet. Egyesek számára szürke, és unalmas lesz. Ez nem meglepő, mivel tulajdonképp az is. Meg egyébként se vagyok egy nagy mesélő.~
~x-ben születtem, ez egy szánalmas kis falucska valami jelentéktelen országban. Azóta se voltam ott, nem is igazán vagyok rá kíváncsi. Tulajdonképp sose láttam azt a falut, ugyanis faterom rozzant, cigifüstös lakókocsijában születtem egy focicsapatnyi hippi és pár vodkásüveg között. Egy Judas Priest koncertről tartottak a 400 km-rel távolabbi Metallicára. Kb ennyiből állt az életük. Faterom kb fél évvel születésem után egy szülinapi partin túllőtte magát, így anyámra hárult a feladat, hogy két elvonó között felügyelje felnőtté érésemet. Most kb 50 évesen már talán kezd lenyugodni, bár szerintem nem rajta múlik. A kultúra, amit képvisel mondhatni teljesen kihalt.
Gondolom, nem meglepő, hogy gyerekkorom nagyrészét állami gondozásban töltöttem, nevemet is valami zs-kategóriás kórházas sorozat főorvosa után kaptam. Akkor, amikor anyám annyira leitta magát, hogy a maradandó emlékezetkiesésének lett az áldozata többek között az eredeti nevem is.
14 éves koromban bentlakásos katolikus suliba kerültem, ahol végre találtam pár rokonlelket, akikkel meg tudtam osztani életem nagy búját: "Vajh, mért gyökerek az emberek?!" Nem találtunk értelmes választ. A legkézenfekvőbbnek az bizonyult, hogy azért mert hülyék. Ami pedig ugye majdnem ugyanaz, mint a gyökér, úgyhogy rohadtul nem jutottunk előbbre.
Legtöbb ismerősömmel ellentétben szívesen jártam hittanra. Tudom, hogy álomvilág, meg minden, de egy idő után belefáradtam abba, hogy én érzem magam rosszul a többiek miatt is, úgyhogy inkább Jézusra, Istenre, meg a haverjaikra bíztam az ítélkezést.
Szóval megpróbáltam távol tartani magam a kapitalizmus szennyétől, és kerestem a hozzám hasonló embereket. Egyre sűrűbben jártam koncertekre, ahol rengeteg barátságot kötöttem. Tudvalevő, az ember ittasan könnyen barátkozik. De a kb 1000 fős baráti köröm 99%át józanon még sose láttam.
Legjobb barátom a természet. Nem pofázik vissza, és mindig végighallgat. Szeretem azt hinni, hogy ilyen egyszerűen működik a való világ is. Igen, jól látod, még egy álomvilág. Én már csak ilyen romantikus alkat vagyok...
Hogy hogy jutottam ide? Vonattal. Rosszra szálltam. Nyugodtan kiröhöghetsz, nem tud érdekelni.~
~Meg hogy tulajdonképp mi is a bajom az emberekkel? Hát csak nézz körül... Nem látsz semmit?! Hát pont ez az... Én nagyonis sokmindent látok...
~hogymondod? Hogy tényleg elég semmilyen? Hát én megmondtam. Csodálom, hogy egyáltalán ébren maradtál. Most mondtam volna, hogy a maffia elől menekültem ide? Vagy hogy én magam hoztam ide a maffiát? Vagy netán lehetnék valami titkosügynök? Minden bizonnyal. De ezek csak szavak, és legbelül ugyanaz a senki Joshua Carson maradnék, aki vagyok.~ |
_________________
Az élet nehéz, de még nehezebb, ha hülye vagy. |
|
| Vissza az elejére |
|
| Julia Konasi |
| Elküldve: 2007.5.30. 19:35 |
|
|
Esetlen
Csatlakozott: 2007.05.28. Hétfő 22:31
Hozzászólások: 1
|
Háát, kezdjük talán az elején. 22 éve egy esős márciusi napon láttam mg a napvilágot. Juliának kereszteltek, anyám amerikai mivolta miatt. Konasi, ebből mindenki egyből vmi ferdeszeműre gondol, nah igen. De a név csak apám révén ért el engem is, még a dédnagyapám költözött át Japánból Amerikába, nem valami szerencsés időben. De bennem már semmi japán vér nem maradt.
Viszonylag normális családban nőttem fel, anyagi és társadalmi problémák viszonylagos hiányában. Úgy 5 lehettem mikor anyuékkal elköltöztünk Franciaországba. Itt nőttem fel és itt éltem egészen 2 évvel ezelöttig. Akkor ugyanis egy szörnyű balesetben elvesztettem legjobb barátomat (majdhogynem szerelmemet) aki nem elhanyagolható tényként leopárdember volt. De nem volt köztünk semmi szerelmi viszonyszerűség. Ő volt az egyetlen leopárdember akit ismertem, sose mesélt erről az oldaláról, nem hagyta hogy belefollyak az ügyeibe. Egy fejvadász lőtte le. Ott voltam, azóta is tisztán fel tudom idézni magamban azokat a végtelen perceket mikor az ölemben haldoklott...
Mivel akárhova mentem is mindig csak ezek a szörnyű emlékek villantak be, úgy döntöttem változtatok a helyzeten és elköltözöm az országból. Ekkor költöztem Olaszországba. De Dracen városát csak pár hónapja fedeztem fel. Először Nápolyban éltem és innen próbáltam meg megkeresni barátom gyilkosát. Így eljutottam egészen a férfiig de rá kellet jönnöm, hogy jelenlegi helyzetemben nem igazán tudok bosszút állni rajta.
Ezért vagyok most itt. Jelenleg a városi kórházban dolgozom ápolóként. Egyetemi tanulmányaimat felfüggesztettem még az év elején. Majd meglátom hogy folytatom-e őket.
Most csak szeretnék átjutni a magam elé emelt akadályokon és ezek érdekében bármit megtennék. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Lúthien Oronrá |
| Elküldve: 2007.7.4. 18:36 |
|
|
Kölyök
Csatlakozott: 2007.07.04. Szerda 16:01
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen
|
Apám még születésem előtt elhagyta anyámat, búcsúlevelében csak annyit írt, elindul szerencsét próbálni. Hogy hová? Senki nem tudta.
Anyám 20 évesen ismerte meg apámat egy falusi búcsúban. 4 hónappal később teherbe esett. 9 hónap elteltével születtem én. Mint már említettem, apám elhagyott minket, így anyám, Nessa Oronrá nevét kaptam: Lúthien Nessa Oronrá.
16 éves voltam mindössze, mikor egy éjszaka egy őrült betört apró, szegényes házunkba, s megölte anyámat. Időm sem volt felfogni a szörnyűséget, máris a saját életemet kellett megóvnom. Menekülni kezdtem. Egy ideig követett, majd eltűnt. Talán örökre, talán nem. Anyám rokonainál húztam meg magam, de a félelmem nem szállt el. Így elbúcsúztam, megköszöntem mindent, s útnak indultam. Így jutottam el Olaszországba, azon belül is Dracen városába.
Dracenben egy kedves, idős asszony (Ireth néni) vett pártfogásába. Családja már hosszú generációk óta él itt. Gyermekei rég kirepültek a családi fészekből, férje is halott már. Minden köszönetem és segítségem az övé, hiszen ő tette lehetővé, hogy itt maradhassak.
Egyelőre nincs semmilyen munkám, neki segítek, amiben csak tudok. Azt kérdezed, mik a céljaim? A biztonság megtalálása és a múltam elfelejtése. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Arrivista Mocosa |
| Elküldve: 2007.7.14. 17:04 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.07.14. Szombat 15:46
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen
|
Ahogy a nevem is mutatja: spanyol gyerek vagy egy nem mindennapi spanyol családból.
Az egész ott kezdődik, hogy azt se tudom, honnan kapartak elő. Egy biztos, olyan 4 éves lehettem, amikor arra eszméltem, hogy a szüleim profi táncosok. Csak azt nem sejtettem, hogy ez csak a látszat. Az addig stimmel, hogy profi táncosok, de igencsak túltengett bennük a drog. Mindkettő drogdíler volt. Ebből adódóan 10 éves koromra szép kis árva lányka lettem, aki még a kutyának se kellett. Hamar kiismertem magam, szép kis csaló lettem. Hallgattam az utcára kiszűrődő zenét, kifigyeltem mindent és mindenkit. Nem volt olyan eset, amiről ne tudtam volna. A rendőrök az utcát járták, én persze "semmit se tudtam semmiről", de azért néhanapján ismeretlen hívásokat kaptak több nyomravezetőtől. Egy nap aztán meguntam ezt az életmódot, és továbbálltam. Először Spanyolországot jártam körül, benéztem néhány koncertre, kocsmába, ilyesmi. Az unalom itt is utolért. Nyomás Franciaország, ahol végre mulattam egy jót, és még az unalom se talált rám. Az ott töltött idő azzal ment el, hogy tanultam egy kis jómodort (ha lehet így fogalmaznom, bár azóta se csiszolódtam), és buliról bulira jártam, akár tetszett a házigazdának, vagy a társaságnak, akár nem. Végül elfogyott a vágyódás (na jó, az túlzás, inkább fogalmazzunk úgy, hogy a hasam azt kívánta), hogy igazi olaszos spagettit és pizzát egyek. Miután legalább a hasamat kielégítettem, újabb vándorlásra adtam a fejem, és tessék, leragadtam (de most annyi különbséggel, hogy nem a hasam jóvoltából).
Vándorlásom közben igazán megszerettem a kígyókat, és kaptam is néhány adag "ajándékot" tőlük. De még mindig ők a kedvenc állataim, mivel volt okuk megtámadni. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Susan Chapman |
| Elküldve: 2007.7.18. 15:12 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.05.17. Csütörtök 21:49
Hozzászólások: 2
|
| Benevantoban születtem, Olaszország egyik szép városában. Szüleim már kiskoromba elhagytak engem igy árvaházban nevelkedtem. Miután iskolás lettem próbáltam jól tanulni hogy legalább ezen a téren vigyem valamire az életben. Elvégeztem a fontosabb vizsgákat. Megismekedtem egy férfival, aki megkérte a kezem. Egyik este előbb jöttem haza a münkahelyemről és rajtakaptam a vőlegényemet egy nővel, ezek után nem is kéne mondanom hogy kitessékeltem mind a kettőt a házamból. Másnap elmentem dolgozni. Megjegzem szörnyű lelki állapotban. Ott közölték velem hogy nem tartanak igényt a további munkálataimra. Mire én ráburitottam az asztalt a főnökömre. Később megtudtam hogy az új munkaerő az a nő akivel a volt völegényemet együtt találtam. Akkor aztán elegem lett. Eladtam a lakásomat azt az egyettlen dolgot ami még ahhez a városhoz kötött majd az eladott ház pénzéből vettem magamnak egy új lakást itt dracenben. Azzal a céllal jöttem ide hogy ismekedjem. Kilépjek a régi unalmas életet élő emberek tábórából. Izgalmat akarok. És remélem megtalálom itt dracenben. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Edward Dyrholm |
| Elküldve: 2007.7.25. 18:15 |
|
|
Vérhez Kötött
Csatlakozott: 2007.07.15. Vasárnap 15:19
Hozzászólások: 9
Tartózkodási hely: Dracen
|
Hogy ki vagyok? Edward Chesterson. Hogy mit keresek itt? Feladatot kaptam. Hogy mik A Céljaim? Teljesíteni a rám bízott munkát, a lehető legnagyobb sikerrel.
Tisztában vagyok azzal a szomorú ténnyel,hogy a városba érkezésem korántsem örömhír: számolnom kell a közutálattal, ha csak ki nem találok valamit. De gyorsan.
Meg kell ölnöm a Vezérhímet. Igen, leopárd vagyok. Nem vagyok ember, jobb vagyuk náluk. De ezzel nem élek vissza, annyi emberség még maradt bennem.
Fő az első benyomás. Hát, én ezt remekül eljátszottam. Bár igaz, fordított helyzetben én sem reagáltam volna másképp, de remélem, akad majd olyan, aki szeretné feltárni, mi rejlik még bennem. Erőm teljes tudatában legyőztem a Vezért. Nem vagyok rossz-csak más. Más,mint amit eddig az itteniek kaptak. Nem akarok több vért ontani. Remélem, az idő múlásával elfogadnak majd, s meglátják, ki vagyok valójában. S bízom abban is, hogy sikerül felépítenem magamnak azt, amit ott kellett hagynom. Talán, rálelek majd egy hölgyre, aki miatt érdemes. Hogy mit? Talpon maradni, még akkor is, ha sok a nehézség. Akiért van értelme életben maradnom. Mert hát, egyedül nincs sok értelme.
Elgondolkodtam, vajon miket kell majd kiállnom az elkövetkezőkben. Hogyan és hányszor kell bizonyítanom a rátermettségemet? Én nem akarok Dave Jonson pótlékká válni. Nem akarom azt bizonygatni, hogy én mennyivel jobb vagyok, mint ő. Mintmár mondtam, feladatot kaptam, hogy jöjjek el, győzzem le a Vezért, és vegyem át a Klán irányítását, s én ennek megfelelően cselekedtem. Sejtésem szerint barátokra nem fogok lelni, főleg nem a Klánon belül. Annyit tehetek az ügy érdekében, hogy megpróbálok mindig ott lenni, segíteni, vinni előre a tagokat. Talán ez elég lesz ahhoz, hogy befogadjanak. Szeretet... Adnék, ó, én nagyon szívesen adnék, de kétlem, hogy akadna bárki is, aki igényelné. Ha égis, azt mindennél jobban meg fogom becsülni. Adhat némi inspirációt, nem?
Semmit sem tudnak rólam. Lehet, ártana a "jó híremnek", ha kiderülne, hogy valahol legbelül egy babusgatásra vágyó szőrgombóc lakik. Miért nem vállalhatom ezt, mint Vezér? Miért kellene mindenáron olyan keménynek és legyőzhetetlennek látszani? Egyensúly kell... Meg kell tanulnom ügyesen pakolgatni a súlyokat, hogy ne billenjen túl egyik sem.
Hát ezért jöttem. Szolgálni, vezetni és tanulni. Szolgálni azoknak, akik segítségért kiáltanak, vezetni azokat, akik tévelyegnek és akinek szüksége van rám, s tanulni saját magam hibáiból, tanulni azoktól, akikről példát kell vennem. Kívánjatok hozzá elég erőt és kitartást... |
_________________
...mert csak az tud uralkodni, aki szolgálni is tud! |
|
| Vissza az elejére |
|
| Glarodyl Koskinen |
| Elküldve: 2007.8.4. 17:54 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.08.04. Szombat 17:32
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen
|
Összesen huszonegy év telt el azóta, amióta e világ földjét taposom, mégis, mintha már több ezer éve lenne, annyi kín és fájdalom kísért utamon. A történetem nem vidám mese, holmi arany és gyémánt. Nem egy rózsaszín barbie történet.
Hogy kik voltak a szüleim? Magam sem tudom, számomra nem létezik ez a szó. Születésem után elhagytak és én egy árváházba kerültem. Privát hely volt, nem tudom mi alapján kerültem be oda. Rajtam kívül még hét gyerek volt ott. Mindegyikünk teljesen más. Én mindig kimaradtam mindenből, soha nem avatkoztam a dolgukba, hagytam, ahogy elrendezik a dolgukat egymás között. Nem a gyengeség az egyetlen ok arra, hogy ne harcoljunk. Aztán, amikor tizenkét éves lettem elhagyott minket a gondozónő. Senki se tudta, hova ment, vártam egy ideig, de nem jött. Az esőben áztam és bizonygattam magamnak, hogy jön, de soha sem lett így. Eldöntöttem, hogy saját lábamra állok és mindent megteszek, ami tőlem tellik. Mivel földönfutók lettünk, senki nem foglalkozott velünk.
A város utcáit jártam egyedül és kerestem élelmet magamnak, sok veszély volt, de nem féltem. Mit veszíthettem volna? Nem volt semmim, az életem pedig már semmit sem jelentett számomra.
Emlékszem egy téli este volt, ami megváltoztatott mindent. Egy ismeretlen férfi ment végig az utcán, majd leült egy ház melett. Látszólag ő is hajléktalan volt, bár nem látszott az arca, csuklya takarta egész fejét. Olyan más volt mint a többi, pedig akkor még ezt nem tudhattam. Oda mentem hozzá és megkínáltam nehezen összeszerzett ételemből. Magam sem tudtam, miért csináltam ezt.
Elbeszélgettem vele, ő egy embert keresett, bár nem mondta el kit. Messziről jött Finn földre, hogy megtalálja azt az embert, akit igazából még nem is látott. Semmilye sem volt, olyan volt, mint én. Később megmutatta az arcát, majd elárulta honnan jött. Kínából érkezett egy elég gazdag helyről. Maga is gazdag volt, de ő úgy akarta, hogy saját akarátából jusson el idáig, ne pedig a pénzel.
A nevét soha sem árulta el, de elkezdett tanítani. Saját nemzete egyik harcművészetét tanította nekem sok éven át, majd egyik reggel, amikor felkeltem sehol sem volt. Mintha soha nem is létezett volna. Ez három éve történt. Nem is értem, hogy maradtunk életben ennyi éven át úgy, hogy csak az utcákat jártuk.
Az nap, amikor elment rájöttem, hogy hitt valamiben, hogy megtalálja azt az embert, akit álmában látott. Talán nem is létezett, de én is hittem, abban az emberben, aki még kiskoromban nevelt. Úgy hallottam Olasz földre ment, bár kitudta, hogy ez igaz e. Amit gyerekként nem tudtam megtenni, most itt állt előttem. A tanítóm Kínából jutott el idáig, akkor Olaszország nekem meg se kottyan.
Most itt vagyok. Kóborlok a városok és falvak között, de kit keresek nem lelem. Egy újabb állomáshoz értem. Egy tábla üdvözöl, ami "Dracen"-t hírdeti. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Zero Wolfcub |
| Elküldve: 2007.8.8. 21:08 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.08.08. Szerda 17:27
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen és környéke
|
Megpillantassz egy idegent, ahogy feléd tart. Hosszú fekete haja derekát, hátát verdesi. Végignézel rajta, a lábán fekete motoroscsizmát visel, ahogyan bőrnadrágja és a felsője is az. Övéből egy méretes vadászkés kandikál. Hátán egy gitár az is fekete. Arca becsületes, barátságos, mégis komoly. Odalép hozzád és megszólít:
- Üdvözöllek! A nevem Zero Wolfcub, de szólíts csak Zeronak. Látom meglepődtél, nincs okod rá, hogy félj tőlem! Hacsak nem akarsz az ellenségem lenni. Remélem, hogy nem, már sokan megkeserűlték, ha ártani akartak nekem, de azoknak sem kegyelmeztem, akik elárultak engem. Remélem itt másképp lesz... végtére is Itthon vagyok! Hazatértem! Erről eszembe jut egy dal:
Majd leakasztotta válláról a gitárját, elővett egyik zsebéből egy pengetőt, majd elkezdett zenélni:
Összerakjuk létünk apró darabjait,
Néha összeáll, de van, ki válaszra vár!
Mélyből a csúcsra oly nehéz, tán egy élet is kevés még..
Csúcsról a mélybe egy pillanat, csak egy rossz mozdulat elég..
Engedd meg nekem, a saját életem úgy irányítsam és azt tegyem,
mit vérem diktál majd és akármerre hajt, mindig érezzem a belső dalt!
Résen lenni, felelni-megfelelni, talán néha jó volna megpihenni,
Mélyből a csúcsra oly nehéz, tán egy élet is kevés még,
Csúcsról a mélybe egy pillanat, csak egy rossz mozdulat elég..
Engedd meg nekem, a saját életem úgy irányítsam és azt tegyem,
Mit vérem diktál majd és akármerre hajt, mindig érezzem a belső dalt!
A világ peremén felépítem én a saját világom, ami csak enyém,
s a tied lesz ez majd, tart, ameddig tart, a Vándor hazatér,
s a hosszú út véget ér!
Engedd meg nekem, a saját életem úgy irányítsam és azt tegyem, mit vérem diktál majd és akármerre hajt, mindig érezzem a belső dalt!
A világ peremén felépítem én a saját világom, ami csak enyém,
s a tied lesz ez majd, tart, ameddig tart, a Vándor hazatér,
s a hosszú út véget ér.
Ezzel a dal is véget ér, pengetőjét visszacsúsztatta zsebébe, a gitárját vállára akasztotta és folytatta beszámolóját.
-A Nagy Vízen jöttem át, hogy hazatérjek, remélem békére lelek, mert odaát meglehetősen sokat balhéztunk a bandával. A Hell's Angelhez tartoztam, ők igazi vad motorosok. Valaha én is az voltam, talán még most is az lennék... de minden megváltozott, mert elárultak minket. De nem szeretnék erről beszélni.
Pár perc beszélgetés után meggondolta magát.
-Úgy látom becsületes vagy és egészen megkedveltelek, ezért elmondom... Zed is a bandához tartozott, akárcsak én. Igaz barátok voltunk, együtt voltunk jóban és bajban, békében-harcban, míg egy nap meg nem ölték sok társunkkal együtt, hajszálon múlott, de én megúsztam, bár én is megsebesültem, de a társaim elvesztése fájt inkább, mintsem a sebem. Azután nem lelhettem békére, amíg Bosszút nem álltam a Halálukért és az Árulásért. Bandavezéreink is ottlelték Halálukat egytől-egyig, ezért én vettem kézbe a dolgokat. Miután megtudtam, hogy Sonny Árult el minket mégjobban elöntött a Harag, hiszen őt még mi mentettük meg az ellenséges bandától, akiknek most elárult minket, így Hálával tartozott volna. De Hála helyett Árulásra került a sor. A megmaradt embereinkkel megkerestük és megbüntettük Sonnyt és az ellenséges banda vezetőjét, aki rábírta az Árulásra. Egyértelmű volt, hogy a büntetés Halál számukra, hiszen az Árulás az egyik legnagyobb Bűn volt a szemünkben.
Ezután pár percig csend volt. Aztán újra megszólalt:
-Remélem itt nyugodtan zenélhetek, ugyanis zenész vagyok, mert nemcsak hallgatni szeretem a rockot. Van egy jó chopperem, amit én építettem és áthoztam magammal. Jó szolgálatot tett és tesz nekem még mindig. Majdnem az egész mattfekete, csak a tankon vannak piros-fehér csíkok és a két oldalán ezüst színnel az áll: NOMAD, ez annyit tesz: VÁNDOR. Szeretek motorozni, szeretem amikor a szél az arcomba fúj és ahogyan a hajamba kap, amikor érzem a motort és az utat magam allat, közben zenét hallgatok... Sok zenét hallgatok, ezért sokszor egy dal jut az eszembe valamiről.
A múltamról... mit is mondhatnék többet Neked? Mielőtt csatlakoztam a bandához végre befejeztem az iskolát és... Eszembe jutott egy ide illő dal.
Erre újra belekezdett...
Könnyes szemmel prédikál
A könyörtelen matek tanár
A pirosbetûs életrõl
A csodálatos jövõdrõl
Hallgatod a sok olcsó dumát
Az öltöny szorít, a testedbe vág
Máshol lennél réges rég
Rossz álom, hogy itt vagy még
Ennyi volt, épp elég
Kihúnynak lassan a fények
Ennyi volt, épp elég
Ezek az utolsó percek
Ég veled, kölyökévek!
A tanári kar mosolyog
Hogy elmész roppant boldogok
Senki, semmi nem sajnál
Ki visszatart vagy visszavár
A gondolatod rég messze jár
Az országút, a lángoló nyár
A majdnem teljes szabadság
Autóstop és hálózsák
Ennyi volt, épp elég
Kihúnynak lassan a fények
Ennyi volt, épp elég
Ezek az utolsó percek
Ég veled, kölyökévek!
A gondolatod rég messze jár
Az országút, a lángoló nyár
A majdnem teljes szabadság
Autóstop és hálózsák
Ennyi volt, épp elég
Kihúnynak lassan a fények
Ennyi volt, épp elég
Ezek az utolsó percek
Ennyi volt, épp elég
Kihúnynak lassan a fények
Ennyi volt, épp elég
Ezek az utolsó percek
Ég veled, kölyökévek!
Befejezte a zenélést és újra vállára akasztotta gitárját.
-Tehát elindultam az utamra, mely mostmár tudom hova vezetett... De a Bűnösök elnyerték Büntetésüket. Mostmár nyugodtabb életre vágyom, talán beállok egy zenekarba vagy magam alapítok egyet. Addigis lesz ami lesz!
Erre újra leakasztotta válláról a gitárt és elkezdett egy újabb dalt:
Aznap mikor megszülettem,
Hullócsillag volt az égen.
Nem hívtak és nem is kértem,
Senki nem várt, de megérkeztem.
A Sors Könyvébe pár szó, csak ennyi:
Így van jól, így kellett lenni!
Rocker vagyok, vállalom,
Jót és rosszat elbírom,
A lármát, a fényt, a zajt és a bajt,
Azt, ami űz és fogva tart.
Éltem fényben, sötétségben,
Nagyon fennt, és nagyon mélyen,
Óvtak engem, hogy gyorsan élek,
Olthatatlan tűzben égek.
A Sors Könyvébe pár szó, csak ennyi:
Így van jól, így kellett lenni!
Rocker vagyok, vállalom,
Jót és rosszat elbírom,
A lármát, a fényt, a zajt és a bajt,
Azt, ami űz és fogva tart.
Befejezte. Ismét elrakta a gitárt és a pengetőt.
-Ennyit a rólam. Remélem még látjuk egymást! A viszontlátásra!
Elköszönt, aztán ment a dolgára.
(A félreértések elkerülése érdekében: A mellékelt dalok az OSSIAN eggyüttes szerzeményei, az egyik legjobb rock együttes, ha valaki nem tudná.) |
_________________
Deus Et Natura No Faciunt Frusta.
Ez latinul azt jelenti, hogy 'Isten és a Természet nem hiába dolgoznak együtt'. |
|
| Vissza az elejére |
|
| Nina Biscione |
| Elküldve: 2007.8.24. 17:15 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.08.07. Kedd 15:20
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen
|
Egy spanyol magánnyomozó-irodában:
Egy furcsa alak érkezik. A feje be van kötve, de nem sebesülés miatt, hanem azért, mert nem akarja, hogy megtudják, ki ő valójában. Tudja, merre kell mennie. Egyenesen a főnök irodája felé tart, kopog, majd bemegy. A beszélgetésből semmit se lehet hallani. Ami kiszűrődik, az csak az értelmetlen hangok sora.
Kb negyed órán át vannak bent, majd az idegen a főnökkel együtt kijön, és együtt mennek oda a titkárnőhöz.
- Minél hamarabb Dracenbe kell utaznia! Furcsa dolgok történnek a városban... Magának az a feladata, hogy kiderítse, milyen piszkos ügyek folynak ott, és az ott történtekről minden nap jelentést kérek.
Nina, a titkárnő, meglepett arcot vágott. Főnöke ismerte, ezért még hozzátette:
- Azért megy maga, mert kerülni szeretnénk a feltűnést. Egyébként is Maga az egyik legkiválóbb nyomozónk...
Toldotta meg egy apró dicsérettel a mondandóját a főnök. Nina tudta, hogy nem ellenkezhet, ezért bólintott egyet.
Három nap múlva készen állt az útra. Mindent becsomagolt, és a pályaudvaron volt. Az idegen nem jött vele. Még aznap, amikor a főnökével beszélt, eltűnt. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Charlotte Moussong |
| Elküldve: 2007.8.26. 1:55 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.08.26. Vasárnap 1:13
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen
|
Nem átlagos történetnek indult az életem...1989.01.11-én születtem,Németországban,Hamburgban...Sötét is volt,hideg is volt,mégis külös érzés járta át anyámat,mikor a keblére helyezett a bába...Erő,s kisugárzás,félelem,és dicsőség...Ezeket a jelzőket mondta nekem folyton,és hogy létem csak egyet takarhat: elhozom a megjövendöltet!
Nem hittem neki,már 12 éves fejjel sem,de ő váltig állította,s ki is tartott mellette...E hitben nevelgetett...Apámat soha nem is ismertem,valami francia lehetett anyám szerint,pontos származást nem tudta,így énsem.Testvérem,Cornelius,két évvel fiatalabb nálam.Semmirekellőnek kiáltották ki ,de én tudtam, még sokra viheti...
Mire 14 lettem,anyám beleőrült a vudu istenek imádatába,s elhunyt.Így kerültünk a nagyszüleinkhez,Dracen városába...Sok boldog emlék fűz ide,a gimnáziumi esetek, a barátok,az első szerelmek...Idén töltöttem be 18.életévem, s ezzel be is fejeztem tanulmányaim,egyenlőre.Készülök a főiskolára,nyelvészeti szakon szeretném letenni a diplomámat,s utána...Talán megállapodok egy helyes pasi mellet...Család...De ez még a jövő zenéje,de addíg is,ki fogom deríteni,mit rendelt el nekem a sors! |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Delilah Villain |
| Elküldve: 2007.10.9. 14:53 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2007.08.27. Hétfő 14:33
Hozzászólások: 1
Tartózkodási hely: Dracen
|
Mint mindenkinek, az én életem is jól kezdődött. Rendes, szerető család, semmi probléma. De hogy az én életem se legyen felhőtlen, közbeszólt a sors:
Egy hideg, téli napon, hajnalban történt minden. Már mindenki aludt a házunkban. Kutyánk nem volt, így ő sem jelezhetett semmit. Éjszakánkat ugyanis 3 sötétruhás férfi zavarta meg. Mindenkit megöltek a házban egyedül engem nem találtak meg. Bár én se tudom, hogy kerülhettem el a figyelmüket. Mint később megtudtam, a szomszéd házba akartak bemmenni (a maffia emberei voltak), de a sötétben összetévesztették a két házat. Miután feleszméltem az esetből aznap éjjel, kiszöktem a házból néhány holmimmal, és kevés zsebpénzemmel. Egy ideig az utcán tengődtem, még mindig ugyanabban a városban. Egy idős, gazdag férfi meglátott az utcán, megsjnált, és magához vett. Iskolába járatott, ahol akkoriban jelentek meg a drogok. Bennem még mindig ott volt a feszültség, így hát kipróbáltam. Hamarosan függő lettem, majd díler, és a végén még Pedro (aki befogadott) is kidobott a lakásából.
Az utcán dílerkedtem, a saját adagom csökkent. Inkább annak örültem, hogy sikerül eladnom az anyagot. Ekkor talált rám a rendőrség. Letartóztattak, de a sittről néhány társammal gyorsan megszöktünk. Vonatra szálltunk, és meg se álltunk Olaszországig. Dracen határán a kalauz észrevette, hogy potyautas vagyok, így aztán Dracenben le kellett szállnom. A társaim még időben bebújtak a WC-be, ők tehát tovább utaztak.
Nem tudom, mihez kezdek ebben a kis, csendes városkában, de a legfontosabb, hogy a zsaruktól nyugtom legyen. A többi majd elválik. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Morgan Warhorld |
| Elküldve: 2008.6.23. 16:34 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2008.06.23. Hétfő 16:27
Hozzászólások: 8
|
Egy messzi városban születtem. Ronda terület volt. 14 évesen nemsokkal elvesztettem szüleimet. Apámat behívták háború éssoha többé nem láttam, talán még mindig él. Anyám pedig belehalt a meg nem született testvérem szülésébe. Én ekkor bánatomban elmenekültem az erdőbe. Ott egy egyszerű farkast láttam. Lassan közeledtem hozzá, jelekkel tudattam vele, hogy nem akarom bántani. Odamentem hozzá. Ő ételeket adott nekem, amiket elősször nagy undorral, később természetesen ettem meg. Kiderült hogy ő egy farkas anya. 18 éves koromban viszont az erdőt leégették az emberek. A farkas meghalt, nekem futnom kellett. A városban úgy találtam, hogy a raktár ajtaja nyitva van. Pedig mindig be szokták csukni. Oda rejtőztem, és egy lyukat találtam, ahol egy ember is befér. It találtam egy ágyat, és egy rozoga széket. A raktárból pedig tudtam élelmet lopni. így éltem 1 évig, de a ruháim kezdtek tönkremenni. Kerestem egy másik kijáratot, találtam is, és pénz loptam. Új ruháakt vettem, és egy fegyvert. Később megláttam egy szép barna hajú nőt. De csak egyszer láttam. Utána másképp éreztem magam. Folyamatosan úgy érzem, mintha egy orgyilkos meg akarna ölni, miközben alszom. Addig nem nyugszok míg ezt kiderítem.
Ui.: Át van szerkeztve. |
|
|
| Vissza az elejére |
|
| Daria Hunter |
| Elküldve: 2008.6.24. 16:00 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2008.06.22. Vasárnap 15:16
Hozzászólások: 21
Tartózkodási hely: Dracen és környéke
|
| A nevem Daria Hunter, 1989-ben születtem Bécsben. Édesanyám és édesapám jómódú ember volt. Alapvetően mindig is szerény,megértő, céltudatos lány voltam. Egészen 16 éves koromig életem olyan volt, mint a korombeli átlagembereké, szerettem tanulni, sok barátom volt, boldog voltam. Életem mégis akkor vált teljessé, mikor megismertem fiút a helyi szórakozóhelyen, ő volt Matt Levis. Az én első, nagy szerelemem, bár mindig érzetem, hogy valamit titkol előttem, az igazi énjébe nem tudtam belelátni. Egy nap, mikor már 18 éves lettem, egy naplót találtam a szobámban egy levél kíséretében. A levélben Matt leírta, hogy nem találkozhatunk többet, mert félt, egy nap nem tud majd uralkodni magán. Nem értettem miről beszél,de a naplója többet elárult, többek között azt, hogy ő egy olyan ember, aki telihold idején "szörnyeteggé" válik. Ennél azért jobbat is kitalálhatott volna, ha szakítani akar. A történtek után már nem tudtam Bécsben maradni, az a város rá emlékeztetett. Lelkiállapotom nem tükrözte az érettségi vizsga jegyeit, így bekerültem egy jóhírű főiskolára Dracen városában. Sajnálom, hogy a barátaimat ott kellett hagynom, de új reményekkel érkeztem. |
_________________
Nincs mitől félned, ha Te vagy a rém a sötétben |
|
| Vissza az elejére |
|
| Jake Westmoreland |
| Elküldve: 2008.10.6. 22:10 |
|
|
Polgár
Csatlakozott: 2008.10.01. Szerda 22:26
Hozzászólások: 5
Tartózkodási hely: Dracen
|
Halkan surrognak a gumik az aszfalton, tisztán duruzsol a motor, a – minden tekintetben szürke - öreg Mitsubishi terepjáró kényelmes tempóban utasítja maga mögé a kilométereket, és visz engem egyre közelebb új otthonomhoz, Dracen-hez.
Délután van, lassan már alkonyodik, a forgalom mégis olyan kicsi, hogy legfeljebb, ha három autót láttam eddig. Érdekes, de nem baj.
Legalább van lehetőségem nyugodtan diktafonra mondani a történetem. Az állomány pszichológusa szerint nem csak jót tesz, de talán segít a szörnyű amerikai akcentusomon is. Meglátjuk…
Nos, a nevem Jake Westmoreland. Száznyolcvankilenc centi magas vagyok, hozzá nyolcvanhat kiló. Szakmámból adódóan kötelezőnek tartom magamra nézve az izmos, kidolgozott fizikumot, valamint azt, hogy mindig edzésben legyek.
A hajam fekete, és sűrűn nyíratom rövidre, mivel egyáltalán nem bírom elviselni, ha a szemembe lóg. A szemeim kékek. A volt barátnőm szerint ettől a világos árnyalattól egészen hidegnek tűnik a tekintetem.
Kénytelen vagyok sűrűn - naponta - borotválkozni, ugyanis őszinte sajnálatomra hamar kiütközik a borosta az államon.
Egyébként – magánvéleményem, és eddigi tapasztalataim alapján – jóképű vagyok. Ékszerként általában mindössze egy nyakláncot hordok, aminek anyagi értéke aligha van, inkább csak ragaszkodom hozzá.
Mikor nem dolgozom, a kényelmes ruhákat részesítem előnyben. Leginkább farmert, és inget viselek, megfelelő cipővel, valamint többnyire nálam van a szolgálati fegyverem, és a jelvényem, lehetőség szerint nem feltűnő helyen.
És most az életemről…
New Yorkban születtem, huszonöt évvel ezelőtt. Első gyerek voltam, és egyetlen maradtam, mert a születésem után az orvosoknak el kellett távolítaniuk anyám méhét. Nem voltunk se gazdagok, se szegények.
Két és fél szobás lakásban laktunk a város egyik kevésbé veszélyes részében. A szüleim minden szabadidejüket rám áldozták, és a sok szeretet mellett észre sem vettem igazán, hogyha nem tudták nekem mindig megvenni a legújabb, legdivatosabb játékokat. A gyermekkorom ennek a szeretetnek, és törődésnek jegyében telt, így boldog kölyök voltam. Az életem mentes volt különös, avagy sorsfordító eseményektől, legalábbis negatív értelemben biztosan.
Az iskolában jól tanultam, szerettem olvasni is, és ha tehettem együtt sportoltam a barátaimmal. Szívesen játszottak velem, mert sosem vágytam görcsösen a győzelemre, játékban nem esett nehezemre elfogadni, ha más nyert.
Kitűnő bizonyítvánnyal, és két nyelvvizsgával érettségiztem. A szüleim nagyon büszkék voltak rám.
Mikor megmondtam, hogy rendőrtiszti iskolában szeretnék továbbtanulni, nem próbáltak lebeszélni, bár láttam rajtuk – főleg anyámon – hogy már akkor szörnyen aggódtak értem. Hiába nem akartam, hogy féljenek miattam, mégis beiratkoztam. Tudtam, hogy ez a munka az, amit csinálni szeretnék, ez lesz a hivatásom.
Hiszek az igazságban, a munkám értelmében, az ítéletek igazában – utóbbiban sajnos nem mindig feltétel nélkül -, hiszek abban, hogy van értelme annak, amit csinálok, a bűnözők elfogásával segíthetem más emberek jövőjét, sőt életeket is mentek. Szükség is van erre a hitre. Enélkül a rendőr hamar kiég, cinikus lesz, és alkalmatlan. Sokan vallják ezt, és én is azok közé tartozom, akik igaznak gondolják.
Remek eredményekkel végeztem, és az eskütételen madarat lehetett volna velem fogatni, olyan boldog voltam.
Ezután néhány évig a nagyvárosban dolgoztam, meglehetősen eredményesen, persze nem hibátlanul. Szolgálatban három alkalommal lőttek meg, és legalább két ízben vágtak meg különféle tárgyakkal, amiknek már a látványa is tetanusz injekcióért sírt… Szerencsére sosem sérültem meg súlyosan. Érdemeim elismeréseként törzsőrmesterré léptettek elő, és néhányszor kitüntettek. A családom ezalatt természetesen töretlenül aggódott értem, vagy éppen velem örült, ez csak a körülményektől függött.
Hogy végül miért döntöttem úgy, hogy a csereprogram keretében elhagyom Amerikát, és Európába – pontosabban Olaszországba – jövök? Én sem tudom. Talán kíváncsi voltam, mire vagyok képes idegenben, vagy csak változatosságra vágytam.
Nem is számít igazán miért, de jelentkeztem, és mivel sosem okoztam csalódást a feletteseimnek, valamint jól beszéltem olaszul, engedélyezték az utazást.
Természetesen nagyon furcsa volt az új környezet, az emberek más mentalitása, de azért bele tudtam rázódni. Az olasz kollégák kedvesen, fesztelenül fogadtak be maguk közé, ámbár végtelen hosszan élcelődtek, mulattak, vagy éppen bosszankodtak az erős, és – szerintük – kegyetlen éllel csengő amerikai akcentusomon, ami – be kell valljam – sajnos nem sokat javult az itt eltöltött idő alatt.
Milánó – eddig ott voltam állományban – nagyon más, mint New York. A többiekhez képest néha túl durva, túl lobbanékony voltam, mert Amerikában hozzászoktam – a más rendőri módszerek mellett – a veszélyes keményfiúk magánakcióihoz, amivel szemben itt inkább a csendes, rejtett, öltönyös maffiarendszer működik.
Hosszú időbe telt, míg úgy-ahogy, de beleszelídültem az itteni munkába. Mindenesetre az olasz kollégáim is elismerték, hogy nálam keményebb öklű rendőr aligha akad az országban. Máig sem tudom eldönteni, bóknak szánták-e.
A rendőrségi pszichológussal a – mindenki számára kötelező – beszélgetéseket inkább arra használtuk, hogy tanácsokat adjon az akcentusom leküzdésével kapcsolatban. Egész türelmes volt, pedig fejlődésnek nem sok jelét mutattam.
A rendőrfőnök két napja hívatott az irodájába. Azt mondta, tud egy várost, ami remekül megfelelne amerikai temperamentumomnak. Ott elég gyakorta akadnak olyan ügyek, amik igénylik az én stílusom, keménykezűségem. Biztosított róla, hogy ez nem büntetés, de még csak nem is kötelező. Ha akarok, mehetek Dracen-be, de Milánóban is maradhatok.
Én persze kapva- kaptam az alkalmon, és kértem az áthelyezésem.
Most itt tartok. Ma kaptam meg a parancsot, ami jelenleg négyrét hajtva lapul meg a jobb ingzsebemben. Úgy szól, hogy utazzak, majd érkezéskor jelentkezzem a helyi rendőrőrsön.
Az autóm éppen most gördült el velem a városhatárt jelző tábla mellett, tehát megérkeztem új lakhelyemre, az ismeretlen városba. A lehetőségek rám várnak… |
_________________
Látom, baljós a hold fent,
látom, a baj közel,
látom, ég villog, föld reng,
látom, rossz idő jön el.
Ma éjjel a lábod ki ne tedd,
hogyha kedves az életed!
Baljósan kel ma a hold. |
|
| Vissza az elejére |
|
|
|
Időzóna: (GMT +2 óra)
|
|
Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Nem módosíthatod a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem törölheted a hozzászólásaidat a fórumban.
Nem szavazhatsz ebben fórumban.
|
|
|
